Célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a mindenki számára elérhető, tiszta víz fontosságára és az édesvízkészletek veszélyeztetettségére.
A víz: maga az élet. Minden élőlény elsősorban vízzel „táplálkozik”. Sejtjeink, szerveink folyamatosan igénylik a kellő működéshez a folyadékot.
Egy 75 kg felnőtt szervezet 50 l vizet tartalmaz.
Egy ember évente több mint 1000 liter folyadékot iszik.
A veséken naponta 180 liter testnedv folyik át.
Az agynak 78%-a, a vér 86%-a, a szív 77%-a, a máj 84%-a, az izmok 70%-a víz.
A vízre szüksége van a szervezetnek:
A világnap felhívja a figyelmet, a szennyvíz mennyiségének csökkentésére, illetve a keletkező szennyvíz újrafelhasználási arányának növelésére.
Fontos, hogy minél több erdőt telepítsünk, hagyjuk a folyókat, patakokat saját medrükben csörgedezni, és állítsuk helyre a vizes élőhelyeket (ne pedig lakóövezeteket alakítsunk ki ezeken a területeken), hiszen ezek tartják egyensúlyban a vizek körforgását. Ezek segítséget nyújthatnak az emberek életminőségének és egészségének javításában.